Obied Naser

Obied tapasztalt, a Wadi Rum Nemzeti Park engedélyével rendelkező sivatagi túravezető. Beduin lévén, aki a sivatagban nőtt fel, úgy ismeri azt mint a tenyerét.

Saját táborral rendelkezik, ahol az a sátor áll, amelyben két évtizede még a családja lakott. Ellentétben a nagy, több száz főre méretezett és kiépített táborokkal, amelyek a természetvédelmi területen kívül, turistabuszokkal megközelíthető helyen sorakoznak egymás mellett, ez a tábor a sivatag belsejében, a Wadi Rum Nemzeti Park egyik legszebb, homokkő sziklák által védett részén található. Azok fogják igazán értékelni, akik az igazi sivatagra, a beduin életformára, hagyományokra is kíváncsiak. Ezen a helyen a csend fogalma ismét értelmet kap. Egy éjszaka a hihetetlenül csillagos sivatagi égbolt alatt tökéletesen kisimítja az idegeket...

Jeep túrák

Már egy kétórás túra is ízelítőt nyújt a legszebb helyekből, de legalább 4-5 órát érdemes egy túrára szánni. Egész napos, de akár többnapos túrák is szervezhetők. A túravezető a sivatag legszebb részeit mutatja meg, kétezer éves nabateus sziklarajzokat, homokkő tornyokat és hidakat láthatunk. A túra során lehet tevegelni is, majd megcsodálni a naplementét. A sivatagi éjszaka hagyományos vacsorával kezdődik, majd beduin énekekkel és tánccal folytatódik. Alvás a beduin sátorban, vagy nyáron a szabad ég alatt.

Hegymászás

Homokkő sziklamászás a túrázó képességei szerinti nehézségben, akár bármiféle előképzettség nélkül is, a túravezető avatott segítségével. A sivatagi táj megtapasztalása teljesen más szemszögből.
Figyelem! Csak megfelelő kondícióval ajánlott!

Gyalogtúrák

Egy- vagy többnapos gyalogtúra a sivatagban, teljes ellátással (reggeli, vacsora, víz) együtt.

Túrák teveháton

A lehetőségek a pár perces tevegeléstől a többnapos tevekaraván túráig terjednek. Többnapos túrákon a túravezető sátrat biztosít (matracokkal és takarókkal együtt), de nyáron a szabad ég alatt aludni az igazi.

A túravezető a fenti programok bármilyen kombinációját megszervezi egyéni igény szerint.